2024.05.02.
Az 1930-as évek közepe táján Wigner Jenő és PhD-hallgatója, Frederick Seitz a fémek kötési energiájának problémáján kezdett dolgozni. Wigner elég hamar felvetette azt a kérdést, hogy a fémes kötést adó elektronfolyadék-állapot fennmarad-e nagyon kis sűrűségű elektronrendszerben, amikor az elektronok kinetikus energiájához képest az elektronok közötti Coulomb-taszítás válik dominánssá? Hiszen ilyenkor rögzített sűrűség mellett energetikaikag kedvezőbb lehet az az állapot, amelyben az elektronok szabályos kristályszerkezetet alkotnak.
Wigner megmutatta, hogy a Coulomb-energia és a kinetikus energia hányadosaként definiált Γ paraméter értékétől függően megváltozik a rendszer viselkedése. Ha Γ értéke 1-nél jóval kisebb, az elektronok közötti korreláció is kicsi lesz a kinetikus energiához képest, ezért az elektronok majdnem szabadon mozognak, a rendszer fémes tulajdonságokkal rendelkezik. Az ellenkező esetben viszont, amikor a Coulomb-taszításból adódó potenciális energia dominál a kinetikus energiával szemben (Γ jóval nagyobb 1-nél), az elektronok kristályrácsba lokalizálódnak, a rendszer szigetelővé válik. Ezt nevezik azóta Wigner-kristálynak.