Szűcs Imrétől búcsúzunk, barátunktól, kollégánktól. Egy olyan embertől, aki aktív kutatói éveit lényegében egyetlen helyen, az egykori KFKI-ban, a Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet Alkalmazott Magfizikai Osztályán, majd később annak utódszervezeteiben töltötte. Bár pályafutása során számos kísérleti és elméleti módszert használt, elsősorban Mössbauer-spektroszkópus volt; közülünk talán az egyik utolsó, aki büszkén és tiszta lelkiismerettel illethette magát ezzel a névvel.

Fiatalon, még egyetemi hallgatóként csatlakozott hozzánk 1977 nyarán, egy egyetemi szakmai gyakorlat keretében, majd szeptember közepétől – még mindig egyetemi hallgatóként – félállású laboránsi munkakört is betöltött a Mössbauer-csoportban. Ekkor került hozzánk Németországból, Erlangenből az első, tudományos mérésekre is valóban használható, szupravezető mágnessel ellátott kriosztát, amelynek Imre kezdettől fogva avatott mestere lett. 1978 folyamán helyezte üzembe a kriosztátot, minden lépést pontosan dokumentálva, sőt rögtön olyan mérést is végezve a berendezéssel, amely már új tudományos eredményt is tartalmazott. Eredményeit tudományos diákköri dolgozatban foglalta össze, amely az országos tudományos diákköri konferencián különdíjat nyert.
1980 nyarán megvédett diplomamunkáját egy ferroelektromos átalakulást mutató vegyület Mössbauer-spektroszkópiai vizsgálatáról készítette, megmutatva, hogy az átalakulás jelentősen befolyásolja az anyag relaxációs és rácsrezgési tulajdonságait.

A nyolcvanas évek elején érdeklődése egyrészt az elektronbefogás kristályhidrátokban megfigyelhető kémiai utóhatásai, másrészt – és döntő mértékben – egy olyan téma, a lefagyasztott vizes oldatokban jelentkező üvegképződés és kristályosodás jelensége felé fordult, amely a KFKI-ban már a hatvanas évek eleje óta műveltek a Mössbauer-spektroszkópia vezető kutatói. Imre ismét sikerrel alkalmazta az alacsony hőmérsékleti, nagy mágnesteres technikát; erre egy hat hetes erlangeni tanulmányútja adott lehetőséget, amelyet a következő évtizedben még mintegy tíz további, köztük egy tíz hónapos ösztöndíjas út követett. Ezek során nemcsak a már említett témákon dolgozott, de korábban ott nem használt módszereket is meghonosított az erlangeni intézetben. Ezek között első helyen említendő a konverzióselektron-Mössbauer-spektroszkópia, a CEMS és annak alacsony hőmérsékleti változata. Imre erlangeni CEMS-detektorából RiKon-5 néven ma is forgalmazott kereskedelmi termék lett. Budapesti laboratóriumunkban ma is az alapvetően Imre által kifejlesztett CEMS-detektorok későbbi változatait használjuk.

Oldatszerkezeti vizsgálatait 1982-ben egyetemi doktori értekezésben foglalta össze; értekezését egy évvel később summa cum laude eredménnyel védte meg. Az ELTE az 1983-as doktori diplomát egyenértékűségi eljárás keretében – a későbbi tudományos teljesítményt is figyelembe véve – 1997-ben PhD fokozatnak ismerte el.

Imre vérbeli kísérleti fizikus volt, aki tisztában volt azzal a mára sokak által elfelejtett ténnyel, hogy kísérleti adataink csak akkor érnek valamit mások számára, ha azok tartalma is egyértelműen le van írva. Valamennyi méréséről ennek megfelelő, alapos – akkor még papíralapú – nyilvántartást vezetett. Ma már mindezt elektronikusan végezzük, de elektronikus jegyzőkönyvünk alapja ma is az Imre által a nyolcvanas években kidolgozott séma.

1988 és 1991 között két témában játszott igen fontos szerepet, mindkettőben bevetve nemcsak saját fejlesztésű kísérleti eszköztárát, de elméleti módszereket is. Az egyik téma az Fe3+ ionok nem-egyensúlyi populációjának vizsgálata volt az 57Co atommag elektronbefogásos bomlása után, míg a másik az akkoriban világszerte legaktuálisabb téma, a magashőmérsékleti szupravezetők kutatása. De alkalmazta a CEMS módszert magnetooptikai anyagok és implantált szerszámacélok vizsgálatában is.

1996-tól vált fokozatosan fő témakörévé implantált mágneses anyagok tanulmányozása. Ez elsősorban a Leuveni Katolikus Egyetemmel való együttműködéshez kapcsolódik, ahol összesen tíz hetet töltött három rövidebb tanulmányút során.

A kétezres évek elején, amikor egy további szupravezető mágneses kriosztát érkezett Erlangenből, ezúttal az ELTE-re, annak itthoni összeszerelését, majd héliumhőmérsékletre való lehűtését is ő irányította 2001 áprilisában. Ennek során is megmutatkozott a kísérleti eszközök iránti rendkívüli felelősségérzete: bár sürgették bizonyos lépések idő előtti megtételére, ő mindig a berendezés épségét tartotta szem előtt.

A kétezres évek közepétől egészségi problémái egyre inkább megnehezítették, majd végül sajnos lehetetlenné tették, hogy a csoport, a labor napi munkájában részt vegyen. Megpróbálta ezt otthoni munkával helyettesíteni, de ez a szándéka az akkori technikai feltételek mellett nem sikerülhetett, így 2009 tavaszán először előrehozott nyugállományba került, majd 2017 őszén véglegesen is nyugdíjba vonult.

Alighanem felső tiszai, szatmári gyökereinek tudható be, hogy a szép magyar beszéd valódi mestere volt. Ő még hibátlanul használta az ikes igéket, és azt is tudta, mi az igék feltételes módja tárgyas ragozás esetén. Világos fogalmazása mindenki számára élvezetessé és könnyen érthetővé tette írásait.

Valamennyiünk pótolhatatlan vesztesége az ilyen kutatói és emberi értékek hordozóinak távozása.

Nyugodj békében, Imre; emléked megőrizzük!

Az egykori kollégák nevében:

Nagy Dénes Lajos