A világjárvány miatt kihagyott két év után, 2022. augusztus 13-20. között ismét megrendezésre került középiskolás fizikatanárok számára a nagysikerű CERN-i továbbképzés. Az  immáron 15. alkalommal megvalósuló program során a résztvevők 1 héten át ismerkedhettek a részecskefizika legújabb elméleti és gyakorlati felfedezéseivel. A képzésen résztvevő pedagógusok tudásukat és lelkesedésüket diákjaiknak is átadva számos középiskolás fiatal pályaválasztását tudják a fizika és más természettudományok felé orientálni. 

CERN

(Kép: CERN)

 

A magyar program a nemzetközi gyakorlatban bevált elméleti előadások és kísérletlátogatások mellett különleges elemeket is tartalmaz, itt a tanárok játékos oktatási segédeszközöket is készíthetnek, illetve gasztro részecskefizikai foglalkozások során mélyíthetik el tudásukat, az egyik legnagyobb sikernek örvendő programként pedig egy részecskefizikai detektor építésébe is bekapcsolódhatnak. A program zárásaként 2022 decemberében egy utótalálkozó keretében beszélhették meg tapasztalataikat a résztvevők.

A Wigner Fizikai Kutatóközpont elkötelezett abban, hogy évente, átlagosan 20 fizikatanár részt vehessen ezeken a továbbképzéseken, ezért több éve már biztosítja az utazás és a szállás költségeit.