30 évvel ezelőtt március 1-én reggel 8:00-kor került benyújtásra az ALICE kísérleti együttműködés javaslata az Európai Részecskefizikai Kutatóintézet (CERN) vezetőségének. A dátum igen fontos a nehézion-fizika kutatóinak, mert innen datálódik az Univerzum Ősanyagának, a
kvark-gluon plazmának, megismerését célzó nagy kaland.

ALICE30

Az eredeti ALLICE Letter of Intent

A '90-es évek elején merült fel a Nagy Hadronütköztető (LHC) és kísérleteinek tervezése során egy dedikált ultrarelativisztikus energiájú nehézion-fizikai kísérlet létrehozása az Európai Részecskefizikai Kutatóintézetben (CERN). Az ötletet Magyarország is támogatta. A támogatói javaslaton szerepel Vesztergombi György és Zimányi József neve, akik 1992-ben a Wigner Fizikai Kutatóközpont elődjének, az MTA KFKI RMKI színeiben vettek részt az egyik alakuló eseményen. Az ALICE kísérlet azóta is folyamatosan megújulva, egyre összetettebb mérésekkel gazdagítja tudásunkat az erős kölcsönhatás tulajdonságait illetően.

A hivatalos hazai csatlakozás az CERN ALICE kísérlethez 1996-ban történt. A korai években a Magyar ALICE Csoport (alice.wigner.hu) az
időprojekciós kamra (TPC) építésében vett részt, emellett vezető szerepet játszott az ALICE adatgyűjtő és adattovábbító rendszerének
(DAQ) kutatásfejlesztésében. A Wigner FK kutatói által fejlesztett DAQ rendszer 2020-ig, az LHC leállításáig szolgáltatta az adatokat az ALICE
kísérletben.  

2005-ben új időszámítás kezdődött a Magyar ALICE Csoport életében, ekkor csatlakoztunk a nagy impulzusú hadronok mérését végző berendezés fejlesztéséhez. Olasz és mexikói kutatókkal együttműködve építették a HMPID detektort, amely üzemeltetését mindmáig közösen végezzük.

A Nagy Hadronütköztető gyorsítófejlesztési stratégiájának részeként 2019-2022 között leállításra (LS2) került a berendezés. Ez idő alatt az
CERN óriás kísérletei is bővítéseken, javításokon mentek keresztül. Az ALICE kísérlet az elmúlt LS2 időszak alatt a megújította a belső nyomkövető rendszert (ITS), újfajta GEM-alapú időprojekciós kamrát (GEM TPC), valamint teljesen új struktúrájú adatgyűjtő rendszert fejlesztett ki. Ezen fejlesztések szinte mindegyikében részt vett a Magyar ALICE Csoport, különös tekintettel a GEM-TPC és a DAQ
fejlesztésekre, amelyek a Vesztergombi Nagyenergiás Laboratóriumban folytak.

A legutóbbi hazai hozzájárulási projekt a 2021-2022 során felépítésre került dedikált elemzőrendszer, az ALICE Wigner Analysis Facility, amelynek a Wigner Adatközpont ad otthont. Ez a speciálisan tervezett, gyors adatfeldolgozó egység a Wigner Tudományos Számítási Laboratórium (WSCLAB) részeként működik, és az ALICE kísérleti együttműködést adatainak elemzését szolgálja Budapestről.

ALICE30

Jurgen Schukraft az ALICE atyja bemutatja az egyetlen eredeti ALICE Letter of Intent példányt.

ALICE30

Ünnepi torta

 

Csoportkép

Csoportkép az ALICE együttműködés ünneplő tagjairól


ALICE Letter of Intent - 1993
http://cds.cern.ch/record/290825?ln=en

ALICE '30
https://alice.cern/ALICEat30

ALICE idővonal:
https://alice.cern/timeline

A Magyar ALICE Csoport weboldala
https://alice.wigner.hu

Szakmai összefoglaló az elmúlt 30 évről:
The ALICE Experiment - A journey through QCD
https://arxiv.org/abs/2211.04384

 

(Írta: Barnaföldi Gergely Gábor - a Magyar ALICE Csoport képviselője)