Díszterem

Az MTA több mint száz éves, ódon és ünnepélyes falai között, ahol számos nagy tudós megfordult, tartotta meg a Duna partján, a Széchenyi lánchídnál az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont a Wigner 115 konferenciáját. A november 15-én és 17-én megrendezett konferenciát Wigner Jenő 115 évvel ezelőtti, 1902-es születésére emlékezve tartotta az MTA Wigner FK.

A konferencia nyitó eseménye az MTA lenyűgöző dísztermében volt, a szerdai napon, ahol előadást tartott Horváth Dezső, David Blaschke, Kroó Norbert, Szatmáry Zoltán, Aszódi Attila, Gadó János, Iglói Ferenc, Biró Tamás, Varró SándorBerényi Dániel, és Pető Gábor.

Lévai Péter
Lévai Péter, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatója megnyitó beszédet tart

 

Plakát kiállítás

 

A Díszterem hátsó részében, ahová szűrődött egy kis napfény, az ebéd után az MTA Wigner FK kutatócsoportjai mutatkoztak be posztereikkel, melyeket itt s megtekinthetnek az érdeklődök.

A következő napon a Fasori Gimnáziumnál és Wigner Jenő szülőházánál, a  Király utca 76. szám alatt tartott koszorúzást az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Lévai Péter főigazgató vezetésével, aki beszédet is mondott a forgalmas utcában.

 

koszorúzás

A beszédet a Hatos Csatorna beszámolója is idézi:

 

(A teljes beszámoló 8 perc 10 másodpercnél kezdődik)

Csütörtök délután az ELTE TTK-n zajlottak előadások.

Pénteken, november 17-én pedig az MTA Nagytermében folytatódott a konferencia Pokol Gergő elnökletével (MTA). Ezen a napon Mihály Katalin Marlan Scully, Konstantin N. Proskurjakov, Fülöp Zsolt, Katona Tamás János, Panka István, Hózer Zoltán, Mester Sándor, Enyedi Bernadett, Cserháti András, Czifrus Szabolcs és zárásként Pokol Gergő tartott előadást.

A következő Wigner Jenő emlékkonferenciára 2023-ban fog sor kerülni, akkor fogjuk ünnepelni Wigner születésének 121. évfordulóját, melyre ezúton is szeretettel meghívja a főigazgató úr az érdeklődőket.

Csapat

 

Fotók: MTA/ Szigeti Tamás

 

A WIGNER 115-ről készített többi MTA fotó itt tekinthető meg.

A szerdai előadások diái pedig ezen az Indico oldalon nézhetőek végig.

Terézváros honlapjának rövid cikke az eseményről itt érhető el.

 

A MÚLT-KOR történelmi magazin megemlékezése  Wigner Jenő születésének 115. évfordulójáról itt olvasható.

A Természet Világa novemberi Wigner különszámára pedig innen lehet tovább navigálni.