A felelős foglalkoztatás szempontjainak alkalmazása napjainkban egyre fontosabb mind a verseny-, mind a közszféra vállalatai számára. Éppen ezért döntött úgy a Wigner Fizikai Kutatóközpont vezetősége, hogy 2020-ban megpályázzuk az „Év felelős foglalkoztatója” címet. A díjat az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (OFA Nonprofit Kft.)  "Az Év Felelős Foglalkoztatója" elnevezésű pályázat keretében, a GINOP 5.3.6.-17-2017-00001 „Vállalati felelősségvállalás ösztönzése és állásfeltárás” kiemelt projekt részeként hirdeti meg minden évben.

A projekt célja, hogy felkutassa és elérhetővé tegye azokat a jó gyakorlatokat, amelyek más vállalatok számára is értékesek, követendőek lehetnek. Ezek a gyakorlatok elsősorban a minőségi munkahelyek megteremtését, a család-barát hozzáállást, a közösségteremtést, a fejlődési és előrelépési lehetőségek biztosítását, a képzést és fejlesztést, a csapatépítést, az egészségmegőrzést, a helyi közösségek és az egész társadalom fejlődését célozzák.

A díjátadóra egy szakmai konferencia keretében került sor, a járvány miatt elhalasztva, 2021 novemberében. Érdekes tapasztalat volt részt venni ezen a programon, hiszen jó iránymutatást adott, hogy milyen gyakorlatokkal is lehet szerethetőbbé, felelősebbé tenni akár egy olyan különleges munkahelyet is, mint egy kutatóintézet, ahol nyilván számos gyakorlatban kénytelenek vagyunk eltérni az átlagtól. A pályázat során magunk is szembesültünk vele, hogy számos jó gyakorlatunk mellett sok lehetőségünk van még a fejlődésre is. Szeretnénk tovább haladni ezen az úton, hogy munkatársaink, és az OFA szakembereinek segítségével felmérjük, hol is tartunk most, és merre is lenne érdemes tovább fejlődnünk a jövőben.

A projekt során lehetőségünk volt bekerülni a 2020-as év pályázóit bemutató kiadványba, mely az alábbi linken érhető el (kutatóközpontunk a 208. oldalon található): https://en.calameo.com/read/004656966563862074bb1

 

OFA oklevél