Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter 2022. augusztus 19-én, a Pesti Vigadóban, a Magyar Érdemrend Középkereszt (polgári tagozat) kitüntetéssel ismerte el dr. Szalai Sándor állami díjas villamosmérnök, a műszaki tudomány doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Wigner Fizikai Kutatóközpontjának kutatóprofessor emeritusa, a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia rendes tagja eddigi munkásságát, az űrkutatás területén elért eredményeit.

Szalai Sándor

 

Szalai Sándor 1977-ben kezdett a Központi Fizikai Kutatóintézet, Részecske- és Magfizikai Intézetében (ma a Wigner FK intézete) dolgozni, 1987-től pedig az Űrtechnikai Osztály vezetője volt.

Nevéhez számos jelentős űrtechnikai fejlesztés fűződik, ő vezette például a Halley üstökös kutatására indított VEGA szonda képfelvevő és követő rendszerének fejlesztését, valamint az Európai Űrügynökség számos eszközének, szondájának fejlesztésében vállalt szerepet (többek között a Rosetta és a Philae, a MarsExpress, VenusExpress, BepiColombo és SolarOrbiter). 2013 óta a JUICE (JUpiter ICy Explorer) űrszonda két műszeréhez készülő tesztelő berendezés fejlesztésében vesz részt.

 

Korábbi kitüntetései:

EAI intézeti díjak (1975, 1981); Szovjetunió Atomenergia Bizottságának kitüntetése (1977); Állami Díj (1986); Kiváló feltaláló kitüntetés (1987); Nagy Ernő-díj (2003);Fonó Albert érem (2014). 1994-ben, 1998-ban és 2018-ban NASA; 2004-ben, 2009-ben és 2017-ben ESA elismerő okleveleket kapott.

A rangos állami kitüntetéshez szívből gratulálunk, további jó egészséget kívánunk!

 

(Forrás: Wigner FK, Neumann János Számítógép-tudományi Társaság)