Írta: Czitrovszky Aladár és Dombi Péter
Életének 87. évében elhunyt Farkas Győző Széchenyi-díjas fizikus, a fizikai tudományok doktora, a Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtestfizikai és Optikai Intézetének kutató professor emeritusa. 1933. november 25-én született Kisnémediben. A kiváló eredménnyel elvégezett Váci Piarista Gimnázium után került az ELTE-re, ahol szintén kitűnő volt. Utolsó éves korában, 1956-ban, Simonyi Károly meghívására a KFKI-ban kezdett el dolgozni, azonban a forradalom után Simonyi Károllyal együtt távoznia kellett az intézetből. Később azonban visszakerült a KFKI-ba és Jánossy Lajos csoportjában kezdett el kísérletezni a fény kettős természetét vizsgálva. A kísérletek nagyon érdekelték a Nobel-díjas Werner Heisenberget, aki többször meglátogatta ezt a laboratóriumot.
Később Farkas Győző a fény-anyag kölcsönhatások merőben új aspektusaival kezdett foglalkozni, hiszen a KFKI-ban megépített első magyarországi lézerek lehetővé tették olyan térerősségek elérését, amelyek összemérhetők voltak az elektronokat az atomban tartó terekkel. Ezen kísérletei is nagy nemzetközi visszhangra találtak. Farkas Győző tudományos tevékenységének egyik csúcspontja a rendkívül rövid, ún. attoszekundumos (a másodperc milliárdod részének milliárdod részével összemérhető) időtartamú fényimpulzusok keltési mechanizmusainak feltárása volt. Erre 1992-ben új elméletet dolgoztak ki és publikáltak, és sokan innen számítják az attoszekundumos tudományterület születését. Ezért a szegedi ELI Attosecond Light Pulse Source (ELI-ALPS) központ Magyarországra való telepítésében és megalapozásában is nagy szerepe volt Farkas Győzőnek, akit világszerte úgy ismernek, mint az attoszekundumos fizika egyik atyját. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, többek között az MTA Fizikai Fődíjával (2000), a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével (2012) és a Széchenyi-díjjal (2014).
Győzőre az egyik vele készült utolsó interjújából vett idézettel emlékezünk. Amikor arról kérdezték, hogy a hallomások szerint szabadidejében fest és elektromos orgonán játszik, ezt válaszolta: "A magyarázat egyszerű. Nagyon szegény parasztcsaládban nőttem fel, sokat dolgoztunk napszámosként: az bizony manuális munka volt a javából. Megtanultam a kétkezi munka becsületét. Az intellektuális tevékenységnek pedig a piaristáknál észleltem korán a hasznát: először is ingyen tanítottak, mert jó volt a bizonyítványom, másrészt a humán szemlélet felé irányítottak. Így mindkét műfajt szeretem".
Mi, akik a kollégái lehettünk, szerencsések voltunk, hogy együtt dolgozhattunk egy ilyen nagy tudású, ugyanakkor szerény emberrel, akinek az emlékét a magyar kutatói közösség sokáig meg fogja őrizni.
