"Ha a tudomány majd oly nagyra nő, hogy az emberi elme nem lesz képes azt egészében felfogni, s az emberi élet túl rövid lesz, semhogy idejében eljuthassunk az első vonalakba, hogy ott a tudomány gyarapításán fáradozzunk, nem képezhetne-e több ember kutatócsoportot, s nem végezhetné-e el együttesen azt, amit egyetlen személy nem képes elvégezni? ...
... Az együttműködésekben folytatott kutatás lehetőségeit az eddigieknél sokkal behatóbban kellene tanulmányozni, mivel mindeddig ezek képezik az egyetlen látható reménységet a tudomány megújhodására, amikor az majd már túl nagyra növekedett egyetlen személy számára."
Wigner Jenő (1950)
Wigner Jenő 1902. november 17-én született Budapesten, a Király utca 76. szám alatti házban, Wigner Antal kiskunfélegyházai születésű kereskedő és a kismartoni születésű Einhorn Erzsébet gyermekeként. Többnyire boldog gyermekkort tudhatott magáénak: szülei harmonikus házasságban éltek, és nagyon szerette a lánytestvéreit. 1936-ban találkozott első feleségével, egy bájos fizikushallgatóval, Amelia Frankkel, aki 1937-ben meghalt. 1941-ben feleségül vette Mary Annette Wheeler fizikus professzort, akivel annak haláláig, 1979-ig élt együtt. Az akkor 77 éves Wigner Jenő elvette Eileen Claire Pattont, egy jóbarátja özvegyét. 1995-ben halt meg Princetonban. Mary Annette Wheelertől két gyermeke született, David és Martha. Fia, David, matematikát tanít az University of Californián, Berkeleyben. Leánya, Martha, a Chicago-i terület közlekedési rendszerénél dolgozik.
Wigner Jenő és családja 1910 körül.
Gimnáziumi tanulmányait a Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte, ahol két meghatározó pedagógus indította el pályáján, Rátz László matematikatanár, illetve Mikola Sándor fizikatanár. Wigner élete végéig nagy tisztelettel és hálával gondolt erre a két jeles pedagógusra.
A gimnáziumi érettségi után édesapja kérésére a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be, ám fél év után a berlini Technische Hochschule-n folytatta vegyészmérnöki tanulmányait, emellett a Max-Volmer-Institut für Biophysikalische und Physikalische Chemie-ben végezte laboratóriumi kutatásait. Bár vegyészetet tanult, mindvégig a fizika érdekelte, tanulmányai alatt a Német Fizikai Társaság kollokviumait látogatta, melyeken részt vettek olyan nagy tudósok, mint Max Planck, Max von Laue, Rudolf Ladenburg, Werner Heisenberg, Walther Hermann Nernst, Wolfgang Pauli és -- nem utolsósorban -- Albert Einstein. Itt ismerkedett meg Gábor Dénessel és Szilárd Leóval is.
A gimnázium 1919-ben végzett osztálya, első sorban jobbról a harmadik Wigner Jenő.
Wigner Jenő 1930-ban írta meg "Csoportelmélet és annak alkalmazása az atomszínképek kvantummechanikájára" című könyvét, melyet több nyelvre is lefordítottak.
Miután 1933-ban eldöntötte, hogy végleg Amerikában marad, figyelme az új tudomány, az atommagfizika felé fordult. Az új terület előfutáraként felismerte a magerők rövid hatótávolságát (1933), a magerők töltésfüggetlen voltát (1937), a neutronok rezonáns befogódását az atommagok energiaszintjein és az atommagok héjszerkezetéről árulkodó "mágikus számokat".
Egyesítve magában a vegyészt és a fizikust Wigner úttörő szerepet vállalt a plutónium-gyártás megteremtésében. Ő számította ki és tervezte meg a világ első atomreaktorát, és ő tervezte az első vízhűtéses atomreaktorokat is. Ő javasolta először, hogy a biztonság érdekében a neutronok lassítására szintén vizet használjanak. A világ atomerőműveinek döntő többsége ma is ezen az elven működik. 37 szabadalmával igen aktívan vett részt a reaktorok fejlesztésében, őt tartják a világ első reaktormérnökének.
Az első nukleáris láncreakciónál használt moderátor-grafittal készült szénrajz (balról jobbra: Szilárd Leó, Arthur Compton, Enrico Fermi és Wigner Jenő).
1960-ban elnyeri az "Atom a Békéért" díjat, majd 1963-ban megosztott fizikai Nobel-díjat kap "az atommag és az elemi részecskék elméletéhez való hozzájárulásért, főként az alapvető szimmetriaelvek felfedezése és alkalmazása révén". 1972-ben elméleti fizikai eredményeiért Albert Einstein díjban részesül.
Kutatói tevékenysége mellett a világ számos egyetemén tanított, 1977-ben az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli tagjává választották, 1987-ben az ELTE tiszteletbeli doktora, 1988-ban az Akadémia tiszteletbeli tagja lett.
Wigner Jenő Nobel-díja
A világ legszerényebb embere
"Wigner Jenő, aki a legtöbbet tette a magelmélet és nukleáris reaktoraink fejlesztéséért, annyira udvarias, hogy megteremtette a magyar udvariasság legendáját". (Teller Ede)
Kortársai visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Wigner Jenő kivételesen szerény, nyugodt és empatikus ember volt. Telegdi Bálint például így emlékszik vissza egy Wignerrel közös autózásra: "Wigner gépkocsiját vezette Princetonban, amikor a mellékutcából hirtelen teljesen szabálytalanul egy másik kocsi vágott elébe -- alig tudta kivédeni a balesetet. Ekkor felkiáltott: -- Menj a pokolba -- majd hozzátette --, kérlek szépen!"
Egy alkalommal előadásának végén a hallgatóság egyik tagja jelentkezett, hogy feltegyen egy kérdést. Miután meghallgatta, csak ennyit válaszolt: "A nevem Mr. Wigner." A kérdező meglepetten megismételte a kérdését. Ugyanazt a választ kapta: "A nevem Mr. Wigner." Végül valakinek sikerült feloldania a patthelyzetet azzal, hogy rámutatott, Wigner egyszerűen zavarban volt, mert nem tudta a hallgató nevét. Túl udvarias volt ahhoz, hogy megkérdezze, így bemutatkozott, annak reményében, hogy megtudhatja.
Wigner Jenőnek az élet legkülönbözőbb területeiről maradtak ránk elgondolkodtató és szép gondolatai.
"Milyen kár, hogy nem emlékszünk a napra, amikor megszülettünk. Milyen szép emlék volna! De amint tudatosult bennem, hogy élek, boldoggá és kíváncsivá tett a körülöttem lévő világ. Magamban köszönetet mondtam szüleimnek, hogy életet adtak nekem."
"Mélyen zavar engem, hogy még nem kaptunk üzenetet idegen civilizációktól. Valószínű, hogy vannak lakható bolygók, azon népek vagy más hasonló teremtmények élnek. Az is valószínű, hogy némelyik korábban indult civilizáció már több tudásra tett szert, mint mi. Ezért meglep, hogy még nem léptek velünk kapcsolatba. Nem közvetlen látogatásra gondolok, hiszen óriásiak a távolságok, hanem távközlésre. Meg vagyok lepve, ha csak egyetlen Föld van és egyetlen faj, amelyik kíváncsi. A probléma két megoldására tudok gondolni. Egyik lehetőség, hogy a múltban ők is kifejlesztették a civilizációt, tudományt, technikát, de fegyverkezési versenybe kezdtek, majd megsemmisítették önmagukat és egész bolygójukat. Ha ez törvényszerű jelenség egy civilizáció fejlődésében, megmagyarázhatja a csendet. Egy másik lehetőség, hogy kifejlesztették a tudományt, ami fölemelte életszínvonalukat. De a luxus lustává tette őket, abbahagyták a könyvek olvasását, csak a televíziót bámulják. Lehet, hogy a fizika túlságosan komplikálttá vált számukra, unalmasnak ítélték, elvesztették kíváncsiságukat, abbahagyták a tudományt. Talán ezért nem érdeklődnek a velünk létesítendő kapcsolat iránt olyan népek, amelyek már 50-100 esztendővel 'előttünk' járnak. Mégis remélem, hogy a történet végére vonatkozó félelmem tévedés."
"Az élet teljes jelentése, minden emberi vágy együttes értelme, egy olyan alapvető rejtély, ami meghaladja felfogóképességünket. Amíg fiatal voltam, dühös voltam a dolgok ezen állása miatt. Mára megbékéltem vele. Még megtiszteltetésnek is tartom, hogy közöm lehet ehhez a rejtélyhez."
"Ha a tudomány majd oly nagyra nő, hogy az emberi elme nem lesz képes azt egészében felfogni, s az emberi élet túl rövid lesz, semhogy idejében eljuthassunk az első vonalakba, hogy ott a tudomány gyarapításán fáradozzunk, nem képezhetne-e több ember kutatócsoportot, s nem végezhetné-e el együttesen azt, amit egyetlen személy nem képes elvégezni? ... Az együttműködésekben folytatott kutatás lehetőségeit az eddigieknél sokkal behatóbban kellene tanulmányozni, mivel mindeddig ezek képezik az egyetlen látható reménységet a tudomány megújhodására, amikor az majd már túl nagyra növekedett egyetlen személy számára."
(Források és további érdekességek: https://wigner.hu/hu/nevadonk-wigner-jeno)
