Megrendülten tudatom, hogy Szegő Károly tudományos tanácsadó, az MTA Doktora, a Wigner FK professzor emeritusa 2022. január 22-én, 78 éves korában váratlanul elhunyt.

SzegőKároly



Pályáját elméleti részecskefizikusként kezdte, csoportelméleti módszerek alkalmazásával foglalkozott. Érdeklődése az 1980-as évek elején fordult az űrfizika felé, különösen az üstökösök felszínét, a felszíni folyamatokat, a napszél és az üstökösök kölcsönhatását vizsgálta.

Társ-vezetője volt a Halley-üstökös megismerésére nemzetközi részvétellel indított szovjet VEGA űrmisszió (1986) irányító testületének.
E kutatás során az emberiség történetében először készítettek képet egy üstökös magjáról, meghatározták az üstökösmag méretét, forgását,
modellezték az üstökös felszíni aktivitását. Az 1980-87 közötti időszakban született tudományos közleményei közül 4 bekerült a "Naprendszer kutatása" témakörben világszerte legmagasabb idézettséggel rendelkező 7 publikáció közé. Eredményeit 1986-ban Állami Díjjal ismerték el.

A későbbiekben vendégkutató volt a NASA Pioneer-Venus Orbiter missziójában, társkutatóként részt vett a Mars kutatására 1988-ban indított Fobosz-2 misszió plazmafizikai kísérleteiben. Jelentős eredményeket ért el a Vénusz tanulmányozásában. Társkutatója volt a NASA által a Szaturnusz bolygó tanulmányozására indított Cassini misszió plazmafizikai kísérleteiben, majd az ESA Rosetta missziójának plazmafizikai kísérletében. E misszió 2014-ben érte a 67P/Churyumov-Gerasimenko üstököst. Az utóbbi években a Merkúr bolygóhoz küldött BepiColombo nevű ESA misszió SERENA plazma-kísérletében vett részt.

Szegő Károly az 1975-ben megalakult MTA KFKI Részecske és Magfizikai Kutatóintézet első igazgatója volt egészen 2002-ig. 2002-2012 között a Magyar Tudományos Akadémia Kutatóintézeti Főosztályának, majd Kutatásfejlesztési és Innovációs Főosztályának főosztályvezetőjeként szervezte és támogatta az akadémiai kutatóhálózat munkáját.

Szegő Károlyt a Wigner FK saját halottjának tekinti.

Búcsúztatását szűk családi körben tartják meg. A kollégák, ismerősök részvétnyilvánítását a wigner@wigner.hu e-mail címen, illetve a Wigner Fizikai Kutatóközpont, 1525 Budapest, Postafiók 49. postacímen fogadjuk, azokat Szegő Károly családja felé továbbítani fogjuk.

A Wigner Fizikai Kutatóközpont Szegő Károly tudományos munkásságára 2022 novemberében, a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében, egy előadás-sorozattal kíván megemlékezni, amelyre várhatóan az MTA Székházban kerül majd sor.
A pontos dátumot és a részletes programot előreláthatóan 2022 októberében tudjuk megküldeni. A részletekről a wigner.hu weboldalon adunk majd tájékoztatást, illetve a wigner@wigner.hu e-mail címen lehet majd érdeklődni az ősz folyamán.

Nyugodjék békében, emlékét megőrizzük.

Közreadta: Lévai Péter J. főig.

 

hir.ma - Elhunyt Szegő Károly űrkutató - 2022-01-26 09:32:54

mti.hu - Elhunyt Szegő Károly űrkutató - 2022-01-26 09:30:35

demokrata.hu - Elhunyt Szegő Károly űrkutató - 2022-01-26 10:15:39

hirado.hu - Elhunyt Szegő Károly űrkutató - 2022-01-26 09:47:43

index.hu - Meghalt Szegő Károly űrkutató - 2022-01-26 12:37:00

nepszava.hu - Meghalt Szegő Károly űrkutató - 2022-01-26 11:26:10

24.hu - Elhunyt Szegő Károly, a magyar űrkutatás kiemelkedő alakja - 2022-01-26 10:28:44

blikk.hu - Elhunyt Szegő Károly, a magyar űrkutatás kiemelkedő alakja - 2022-01-26 10:52:57

atv.hu - Meghalt Szegő Károly - 2022-01-26 10:57:00

urvilag.hu - Szegő Károly (1943–2022) - 2022-01-26 07:15:00

origo.hu - Meghalt Szegő Károly - 2022-01-26 10:29:38

infostart.hu - Nagy alakját gyászolja a magyar űrkutatás - 2022-01-26 11:30:00

ma.hu - Elhunyt Szegő Károly űrkutató - 2022-01-26 09:35:00

Kossuth Rádió - Meghalt Szegő Károly - 2022-01-26 10:11:37

Színes Ász - Meghalt az űrkutató - 2022-01-27

magyarhirlap.hu - Elhunyt Szegő Károly fizikus - 2022-01-27 03:48:44

Rádió1 - Kiemelkedő alakját gyászolja a magyar űrkutatás - 2022-01-27 06:02:44

Magyar Hírlap - Elhunyt Szegő Károly fizikus - 15.o. - 2022-01-27

minuszos.hu - Elhunyt Szegő Károly fizikus - 2022.01.27. 08:33:34

librarius.hu - Elhunyt Szegő Károly, űrkutató - 2022-01-27 17:59:57