Dolinszky Tamás, egykori kollégánk, sokak tanár ura, az egykori RMKI Elméleti Főosztály sok évig megbecsült munkatársa, születésének 100. évfordulója alkalmából avattunk emléktáblát 2021. szeptember 13-án.
„...Mindannyian, de főleg a fiatal generáció, tőle tanulhattunk szorgalmat, precizitást, igényességet mind a matematikai formalizmus alkalmazása, mind pedig a publikáció nyelvi megfogalmazása terén. ...” írta róla korábbi megemlékezésében Tóth Kálmán, egykori főosztályvezető.
Dolinszky Tamás
A családias hangulatú ünnepségen az osztály jelenlegi munkatársai emlékeztek meg Dolinszky Tamásról, a családot fia, Dolinszky Miklós képviselte.
„Többen vagyunk, most itt jelen, akik, akkori fiatalokként örökké hálásak leszünk a sorsnak, hogy találkozhattunk Tanár Úrral, Tamással... Tanár úr, tanára volt mindannyiunknak. Nem tudok olyan kollégáról, akinek hasonló, megkérdőjelezhetetlenül pozitív kisugárzása és elfogadottsága lett volna valaha is az osztályunkon. Ezért azt gondolom méltán avatjuk most fel ezt az Emlékkövet éppen most, Tamás 100. születésnapján.” - emlékezett beszédében Rácz István, az Elméleti Osztály munkatársa.
„Dolinszky Tamás 1939-ben kezdte egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika‒fizika szakos hallgatójaként, 1944-ben szerzett középiskolai tanári oklevelet. 1943 szeptemberétől tanársegéd volt Ortvay mellett az Elméleti Fizikai Intézetben. 1944 őszén behívták katonai szolgálatra, a hadifogságból betegen került haza. Betegsége miatt csak 1953-ban tudott újra munkába állni. Az elsők között került a frissen megalakult KFKI-ba. A KFKI Dokumentációs Osztályára került, ahol munkatársként majd osztályvezetőként dolgozott. 1961-ben átkerült a Magfizika I. Laboratóriumba. Végül annak létrejötte óta a Részecske és Magfizikai Kutatóintézet kutatója volt haláláig.
Tevékenységét a magreakciók elmélete terén fejtette ki, első, nagy figyelmet felkeltett munkájában a 60-as években népszerű Humblet-Rosenfeld formális magreakcióelméletbe vezetett be számos tökéletesítést, amelyet az egyik szerző, Rosenfeld professzor, a Nuclear Physics akkori nagytekintélyű főszerkesztője is elismeréssel fogadott. Egy hosszabb római tanulmányútja során ismerkedett meg F. Calogero professzorral, a Római Egyetem Fizika Tanszékének vezetőjével, aki bevonta őt a szóráselmélet matematikai kérdéseinek elméleti vizsgálatába. Ezután élete végéig a szóráselmélet terén tevékenykedett, és számos cikket írt, főleg a szinguláris potenciálok szóráselméletéről, illetve annak a WKB közelítéssel való kapcsolatáról. Atommagreakciók dinamikájának alapjairól című értekezésével szerezte meg a fizikai tudomány kandidátusa fokozatot 1971-ben. Élete utolsó pillanatáig folytatta alkotó tevékenységét.
Mindannyian, de főleg a fiatal generáció, tőle tanulhattunk szorgalmat, percízitást, igényességet mind a matematikai formalizmus alkalmazása, mind pedig a publikáció nyelvi megfogalmazása terén. Dolinszky Tamást, szeretett "Tanár urunkat" az elméleti fizikusok közössége megtartja emlékezetében." - zárta beszédét Wolf György, az Elméleti Fizikai Osztály jelenlegi vezetője.
„Dolinszky Tanár úr rendszeresen írt fel verseket a III. épület 304-es szobában a tábla szegletébe. 2001 hamvazószerdáján táblánkra írt felirata nyomokban bár, de még
ma is olvasható:
"Memento homo quia pulvis es et in pulverem reverteris." („Emlékezz, ember: porból lettél, s majdan visszatérsz a porba.”)
/Genesis 3,19 /
Ez volt Dolinszky Tanár úr utolsó táblafelirata. Emlékét őrizzük. Nyugodjék békében!” - emlékezett meg róla Csörgő Tamás, az osztály munkatársa.
Reméljük, hogy az emléktábla avatása egyben egy hagyományteremtő esemény is lesz a Wigner Fizikai Kutatóközpontban, hogy minél több nagyrabecsült kolléga emléke, szellemisége maradhasson meg a következő generációk számára!
Egykori kollégái még emlékeznek, hogy Francois Villon: A HALÁLTÁNC BALLADA (Faludy György átköltésében, részlet, 1937) című műve volt Dolinszky Tanár úr kutatói Ars Poetica-ja, melyet Csörgő Tamás szavalt el a megemlékezésen.
Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
"Isten vagy ördög: egy napot még,
amíg megoldom a talányt,
a végső, nagy talányt, amerre
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot még, mert megfejtem,
megfejtem holnap alkonyig."
"Nem fejted" - szólt a hang - "nem fejted"
s vállára tette jéghideg
kezét, míg felrobbant a lombik:
"Aludni mégy most, mint a többiek."
- A Titkot űztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Források: Wolf György, Rácz István, Csörgő Tamás, Fizikai Szemle 2001/09. 283.o.
