Az idei év minden területet és korosztályt kihívások elé állít, nem kivétel ez alól az érettségi előtt álló középiskolás diákság sem. A Wigner Fizikai Kutatóközpontban ezért úgy döntöttünk, hogy lehetőséget biztosítunk a kötelező közösségi szolgálat online elvégzésére intézetünkben.

középiskolás program

A kép egy korábbi Lányok napja rendezvényünkön készült, reméljük hamarosan újra szervezhetünk személyes laborlátogatásokat és programokat is

Bár korábban már személyes jelenléttel szerveztünk már ilyen programot, aminek a keretében a rendezvényeink lebonyolításába segítettek be a diákok, de az online forma nekünk is új volt. A lebonyolítás a Wigner FK facebook oldalán történt, a feladatokat pedig heti tematikák szerint határoztuk meg. A program célja az volt, hogy a diákok segítségével tovább tudjuk fejleszteni az ismeretterjesztő programjainkat, illetve jobban megismerjük, hogy ez a korosztály hogyan viszonyul a tudományos tartalmakhoz, egyáltalán hol találkozik a hétköznapokban a tudománnyal.
A programra majdnem 20 iskola és közel 140 diák jelentkezett, az online tér ráadásul lehetőséget adott arra is, hogy vidéki iskolák is bekapcsolódjanak.

Az első hét témája a Wigner Café volt. Itt elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a fiatalok mi alapján választják ki egyik vagy másik témát, mi az, ami az adott előadásban tetszik nekik, vagy esetlen mit változtatnának.
A második hét a művészetek és a tudomány kapcsolatáról szólt. Itt azt próbáltuk megmutatni a diákoknak, hogy hogyan kerülhetnek különböző művészeti ágak, mint a képzőművészet vagy például a fényképészet egy kutatóközpontba. A heti feladat szerint olyan zenéket kellett gyűjteniük a fiataloknak, ami kapcsolódik a tudományokhoz, és elsősorban a fizikához. Hihetetlenül sok megoldást kaptunk, és külön érdekes volt figyelni, hogy hányféle zenei stílusból kaptunk megoldásokat a komolyzentől a rockig.

A harmadik hét Wigner Jenő tiszteletére a Nobel-díjasokról szólt, és itt elsősorban olyan érdekességeket vártunk, ami miatt egy Nobel-díjas tudós élete figyelemreméltóvá, motiválóvá válik egy fiatalnak.

A záró hét a hétköznapi tudományok jegyében telt, ahol arra voltunk kíváncsiak, hogy a mai fiatalok hol találkoznak a leginkább tudományos fogalmakkal, jelenségekkel a mindennapjaik során.

Számunkra nagyon hasznos válaszok és gyűjtések születtek, amit fel tudunk használni az ismeretterjesztő anyagok fejlesztéséhez, ugyanakkor bízunk benne, hogy a diákok számára is hasznosak és érdekesek voltak a feladatok.

Összességében nagyon pozitív tapasztalatokkal zártuk ezt a hónapot, és a diákoktól is számos pozitív visszajelzést kaptunk. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek az aktív közreműködést, és az iskoláknak is a segítőkész együttműködést.