A WSCLAB GPU Day 2023 esemény idén 13. alkalommal hívta össze az érdeklődőket, akik masszívan parallel klasszikus és kvantumszámítások segítségével kutatják a természetet.

Nemzetközi workshopunk, 2023. május 15-16 között került megrendezésre. A szervező a Wigner Tudomány Számítási Laboratórium (WSCLAB) amely az NKFIH TOP50 nemzeti kiváló kutatási infrastruktúrájának egyike. A WSCLAB 2021-ben jött létre a korábbi Wigner GPU Laboratórium, a Wigner Analysis Facility és a ALICE/CMS WLCG T2 GRID laboratóriumok összeolvadásából.

Idén a csillebérci Wigner Adatközpont látta vendégül az eseményt, amelyet a YouTube felületen lehetett követni. Az eseményen mintegy 60 résztvevő regisztrált és ugyanennyien követték az élő közvetítést.

Az előadók a Wigner GPU Laboratórium futó projekteinek eredményeit mutatták be, emellett új GPU és FPGA alapú technológiákat felvonultató előadásokat is láthattak az érdeklődők.  A WSCLAB GPU Day 2023 több, mint 30 előadója a grafikus kártyák (GPU) és FPGA csipek programozása mellett az ezek használatára épülő masszív parallel számítások, gépi tanulás, kvanumszámítógépek, valamint a kvantumszámítógép-szimulátorok, és azok programozását érintő kutatásokat mutattak be.  Emellett hazai és nemzetközi HPC-megoldásokat láthattak a résztvevők mint kutatási, mind ipari szintű alkalmazásokra.


Szponzoraink

  • Wigner FK
  • ELKH
  • Lombiq Kft.
  • Stream HPC Hungary KFT
  • NKFIH
  • CERN Quantum Technology Initiative
  • QNL Hungary -- Magyar Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium
  • QCI Hungary -- Magyar Kvantumkommunikációs Infrastruktúra Konzorcium

Szervezők

  • Barnaföldi Gergely Gábor
  • Bíró Gábor
  • Szigeti Balázs Endre
  • Kacskovics Balázs
  • Zimborás Zoltán

A rendezvény hivatalos weboldala: gpuday.com
YouTube: https://www.youtube.com/@wignergpulab9481

Dátum