Magyarország 30 éve, 1992-ben csatlakozott az Európai Nukleáris Szervezethez, a CERN-hez. Ebből az alkalomból látogatott el Áder János köztársasági elnök Genfbe, 2022. március 8-án, hogy képet kapjon arról a számtalan eredményről és befektetett munkáról, amit a magyar fizikusok, mérnökök és fejlesztők az elmúlt évtizedekben elértek a CERN-el való együttműködés eredményeként.

Áder János látogatása a CERN-ben

Áder János látogatása a CERN-ben (Fotó: CERN)

Elnök urat Fabiola Gianotti, a CERN főigazgatója mellett az intézet több igazgatója, a CMS kísérlet szóvivője és magyar fizikus kollégák fogadták. Látogatása során megtekintette az LHC alagutat, valamint a CMS kísérletet, ami az egyik, jelentős magyar részvétellel rendelkező projekt a CERN-ben.

Áder János látogatása 2

Bajkó Márta, a szupravezető mágnesek tesztelését végző létesítmény szekcióvezetője vezeti körbe a magyar delegációt az LHC alagútban (Fotó: CERN)

Magyarországról a Wigner Fizikai Kutatóközpont mellett az ELTE, a Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem vesz részt a CERN-el való együttműködésben, kutatóink a CMS mellett elsősorban az ALICE kísérletben, az antianyag kutatásban, valamint az új gyorsítók technikai fejlesztésén dolgoznak. A CERN külön kiemelte a Wigner Fizikai Kutatóközpont szerepét, mivel kutatóközpontunk fontos tagja a CERN világszintű Computing Grid hálózatának, ami a biztonságos adatfeldolgozás és kiértékelés kulcsa.
Kollégáink jelenleg a következő kísérletekben, projektekben vesznek részt:


ALICE (Barnaföldi Gergely Gábor vezetésével)
CMS (Siklér Ferenc illetve Veszprémi Viktor vezetésével)
TOTEM (Csörgő Tamás vezetésével)
FCC (Barna Dániel vezetésével)
RD51 (Varga Dezső vezetésével)
NA61 (László András vezetésével)
AWAKE (Demeter Gábor vezetésével)

 

A CERN a következő hírben számolt be a látogatásról:

https://home.cern/news/news/cern/thirty-years-hungarian-membership-cern-president-republic-visits-organization

A látogatásról készült képek az alábbi oldalon megtekinthetők:

https://cds.cern.ch/record/2803323?ln=en