Négy magyar kutatót díjazott a CERN CMS együttműködése, a CMS detektorhoz kötődő munkája elismeréseként. Külön öröm szánunkra, hogy nyugdíjas kollégánk, Bencze György CMS életműdíjat kapott sok évtizedes fáradhatatlan és odaadó kutató-fejlesztő tevékenységéért.

Bencze György

Bencze György (Forrás: ATOMKI)

Bencze György tudományos munkája jelentős részét a CMS detektorhoz kötődő müon-helymeghatározó rendszer kidolgozásával, felépítésével és fejlesztésével töltötte, és rengeteg magyar kutatót vont be a a CERN-ben folyó munkákba. Az egyetem után a KFKI-ba került, ahol lézerekkel, holográfiával kezdett foglalkozni, majd a dubnai nemzetközi kutató intézetben optikai elven működõ részecskedetektorok kutatásába kapcsolódott be, és innen kerülhetett a CERN-be, ahol több évtizeden keresztül végzett értékes, kutató-fejlesztő munkát, és amit most életműdíjjal ismertek el.

CMS

A CMS detektor (Forrás: CERN)

Szintén kitüntetést kapott Béni Noémi és Szillási Zoltán, a debreceni ATOMKI két munkatársa, tudománynépszerűsítő munkájáért, a világszinten ismertté vált CMS virtuális látogatás létrehozásáért és működtetéséért. Ők ketten számos ismeretterjesztő programban a Wigner FK-val is együttműködnek, így díjazásukhoz külön is, sok szeretettel gratulálunk!

A negyedik díjazott a francia származású, jelenleg a debreceni ATOMKI-hoz tartozó Daniel Francois Teyssier a kísérletekben végzett koordinációs munkájáért.

A díjakat 2022. június 29-én adták át a CERN-ben, ünnepélyes keretek között.

Minden díjazottnak gratulálunk!

 

(Forrás: Atomki, puskas.hu)