Tóth Kálmán, a KFKI RMKI Elméleti Osztályának volt osztályvezetője 81 éves korában elhunyt.

Kálmán 1965-ben kitüntetéses diplomát szerzett az ELTE fizikus szakán, diplomamunkáját Zawadowski Alfréd vezetésével végezte. Utána a KFKI Kozmikus Sugárzási Laboratórium Elméleti kutatócsoport tudományos segédmunkatársaként kezdett el dolgozni. 1968-ban szerezte meg a doktori címét és tudományos munkatársként folytatta munkáját. 1969-ben fél évet töltött a trieszti  Nemzetközi Fizikai Elméleti Központban. 1970-ben a KFKI Intézeti díj II. fokozatával jutalmazták. 1973-ban kandidátusi fokozatot szerzett és másfél évre Dubnába ment. 1978-ban tudományos főmunkatársi beosztásba került. 1985. január 1-től az Elméleti Osztályt, később az Elméleti Főosztályt vezette 2003-ig. Ezután szenior kutatóként dolgozott a 2 évvel későbbi nyugdíjba vonulásáig.

A tudományos kutatásban az első években Szegő Károllyal dolgozott együtt a szóráselmélet és a csoportelmélet területén. Utána a standard modell szemileptonos folyamataival kezdett el foglalkozni. Két diákja volt, Glück Ferenc a diplomáját és doktori fokozatát is az irányítása alatt szerezte meg, Zétényi Miklósnak pedig a diplomamunkáját vezette.

Hosszú osztályvezetősége alatt mindig igyekezett a felmerülő problémákat emberségesen megoldani. Jó szívvel emlékezünk vissza rá.

A megemlékezést Wolf György írta

Toth_Kalman_gyaszjelentes.pdf

Tóth Kálmán