Az MTA KFKI egykori tudományos főmunkatársa, Lovas Antal, az MTA Doktora, 2026. január 6-án, 88 éves korában elhunyt.
Lovas Antal 1938.08.14-én született Cegléden. Az ELTE TTK vegyész szakán szerzett diplomát 1967-ben, ami után a KFKI-ba került, ahol 1997-ig dolgozott a Szilárdtesfizikai Kutatóintézetben, az utolsó évtizedben a Technológia és Mágnesség csoport vezetőjeként. Fő tevékenysége a szilárdtesfizikai kutatások számára fontos speciális fémötvözetek metallurgiai módszerekkel való előállítására irányult, de maga is végzett alapkutatásokat ezen anyagokon, illetve ipari alkalmazásukkal is foglalkozott. A kutatómunkája során szerzett tapasztalatait 1993-tól kezdve a BME anyagtudományi képzésében adta tovább mérnökhallgatóknak, ahol még nyugdíjba vonulása után is aktív maradt egészen 2024-ig.
Lovas Antal a több évtizedes tudományos pályafutása alatt a saját kutatásai mellett nagyon nagy mennyiségben szolgáltatott főleg anorf ötvözeteket szilárdtestfizikus kollégák számára, amiért az azokon vizsgálatokat végző belföldi és külföldi kutatók nagyrabecsülését vívta ki. Kollégái mellett hálásan gondolnak rá mindazon tanítványai is, akiket egyetemi pályafutása során mentorált. Emlékét kegyelettel megőrizzük.
Bakonyi Imre