Kollégáink is részt vettek a nehézionszakma legjelentősebb konferenciáján, a Quark Matteren, amelyet idén a kínai Wuhanban rendeztek meg november 4-9. között. A konferencia célja, hogy évente fórumot biztosítson a világ minden tájáról érkező fizikusoknak a nagyenergiás nehézionfizika területén elért új irányok és eredmények megvitatására.


A rendezvény keretében kerül átadásra minden évben a Zimányi-medál, amelyet jogelődünk a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet 2011 tavaszán alapított azzal a céllal, hogy emléket állítson egykori kollégánknak, a nagyenergiás elméleti magfizika és a kvark-gluon plazma nemzetközi hírű kutatójának, Zimányi Józsefnek. Az érem odaítélésével egy-egy alkalommal olyan 40 évnél fiatalabb elméleti fizikus kitüntetésére kerül sor, aki jelentős nemzetközi visszhangot és elismerést kiváltó eredményeket ért el az elméleti nagyenergiás magfizikában. A Medál odaítéléséről egy nemzetközi bizottság dönt, az éremmel együtt pedig a Zimányi József Fizikus Alapítvány által adományozott pénzdíj is átadásra kerül. A díjat idén Eero Aleksi Kurkela (CERN) kapta.

Zimányi medál átadása

Berndt Müller, a Zimányi Medál odaítéléséről döntő nemzetközi bizottság elnöke kihirdeti az idei győztest a Quark Matter 2019 konferencián, Wuhanban

Zimányi Medál átadás

A győztes, Eero Aleski Kurkela (CERN) átveszi a Zimányi Medált

Eero Aleski Kurkela

A győztes, Eero Aleski Kurkela (CERN)