Kálmán Orsolya (Kvantuminformatika és Komplex Rendszerek Kutatócsoport)
- A fizikán belül mivel foglalkozol?
A szakterületem a kvantumoptika és a kvantuminformatika. Az utóbbi időben úgynevezett mérésekkel befolyásolt nemlineáris kvantumprotokollokat vizsgálok, amelyeket a jelenlegi kvantumszámítógépeken is meg lehet valósítani, és amelyek felhasználhatóak lehetnek például a kvantumszámítógépek teljesítményének minősítésére.
- Gimisként már tudtad, mi akarsz lenni?
Sokáig nem volt konkrét elképzelésem arról, hogy mi szeretnék lenni. A fizika mindig is érdekelt, de a matematikát és a biológiát is nagyon szerettem. Azt tudtam biztosan, hogy olyasmivel szeretnék foglalkozni, ami kapcsolódik a természet működésének a megértéséhez. Egy darabig azt hittem, hogy az orvostudomány lesz az, amelyben mindezt megtalálom és igazából csak a gimnázium végére, az egyetemi felvételik előtt nem sokkal tisztult le előttem, hogy engem mégis az élettelen dolgok működése foglalkoztat inkább.
- Volt valami meghatározó élményed, ami efelé a pálya felé terelt?
A gimnázium utolsó évében egy a Szegedi Tudományegyetemen dolgozó fizikushoz, Michailovits Lehelhez jártam felvételi felkészítésre fizikából. A kilenc hónap alatt amíg tanított, sosem mondott jót vagy rosszat, de amikor elárultam neki, hogy végül úgy döntöttem, hogy nem az orvosi egyetemre, hanem csillagász szakra szeretnék menni, akkor azt válaszolta, hogy kár, mert szerinte jó fizikus lenne belőlem. Ez egy meghatározó élmény volt számomra, ami végül ahhoz vezetett, hogy két évvel később valóban átmentem csillagász szakról fizikus szakra és fizikus lett belőlem.
- Mi volt eddig a legizgalmasabb, legviccesebb vagy legmeglepőbb élményed a karriered során?
2013-ban, nem sokkal a kislányaim első születésnapja után, felkérést kaptam Brüsszelből, hogy vegyek részt egy úgynevezett FET Open pályázati kiírásra beérkezett pályázatoknak az elbírálásában. Akkor még csak 3 év telt el a PhD-m megszerzése óta és már több mint egy éve otthon voltam a kislányaim születése miatt. Egyrészt túl fiatalnak és tapasztalatlannak gondoltam magam erre a feladatra, másrészt úgy éreztem, hogy a sok babázás mellett mindent elfelejtettem, amit korábban fizikából tudtam. Szóval először nem mertem elvállalni. De aztán a közvetlen kollégáim itt a Wignerben meggyőztek róla, hogy meg fogom tudni csinálni és biztattak, hogy mégis vállaljam el. Így aztán megtettem és el is utaztam egy hétre Brüsszelbe. Körülbelül 30-an voltunk így meghívva bírálónak, néhányan nálam is fiatalabbak és kevésbé tapasztaltak voltak, így kissé megkönnyebbültem. A feladatunk eléggé sokrétű volt, ugyanis az ott töltött idő alatt különböző szerepekben kellett helyt állnunk. Mindenki volt kétszer „Rapporteur”, kétszer „Shadow”, és kétszer „Challenger”. „Rapporteur”-ként az volt a feladatunk, hogy egy adott pályázatra vonatkozó három külső bírálói véleményből egy koherens szöveget szerkesszünk úgy, hogy felül is bírálhattuk a beérkezett véleményeket. „Shadow”-ként az adott pályázathoz kijelölt „Rapporteur” segédei voltunk, ismerhettük a pályázat anyagát, és a kérdéses esetekben segíthettünk dönteni a „Rapporteur”-nek, hogy mi kerüljön be a végső bírálatba. „Challenger”-ként pedig az volt a dolgunk, hogy a pályázat tartalmát nem ismerve segítsünk önmagában értelmezhetővé tenni az adott pályázat végső bírálatát. Az utolsó napon egy úgynevezett „panel meetingen” kellett aztán az így elkészült bírálatok alapján sorrendbe állítanunk a pályázatokat melyek közül végül csak az első néhány kapott támogatást. Ez a megbízatás egy nagyon izgalmas élmény volt számomra.
- Szerinted miért érdemes részt venni a Lányok Napján?
Egy másik brüsszeli megbízatásom során világított rá a következő tényre az ottani pályázati referens: azt mondta, hogy a nőknek gyakran szükségük van a külön nekik szóló biztatásra, egy külső megfigyelőtől kapott pozitív visszajelzésre ahhoz, hogy el merjenek indulni valamilyen tudományos pályán. Érdekes módon nekem ez korábban nem tűnt fel, pedig ma már látom, hogy az én esetem is jól példa erre. Ugyan bizonyos tudományágakban ma már magasabb a nők aránya, azt gondolom, hogy például a fizikában még mindig igen alacsony. Pedig biztosan vannak lányok, akiket érdekel a fizika, de mégsem mernek belegondolni, hogy képesek lennének egy ilyen pályán helyt állni. A Lányok Napja arra szolgál, hogy megmutassuk ennek a lehetőségét és eloszlassuk azokat a prekoncepciókat, amik ezt a szakmát övezik; hogy biztassuk a lányokat arra, hogy ha érdekli őket a fizikus kutatói pálya, akkor merjenek ebbe az irányba elindulni.
