Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2026. november 6-án, életének 80. évében elhunyt Lukács Béla elméleti fizikus, a fizikai tudomány doktora, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske- és Magfizikai Intézetének nyugalmazott tudományos tanácsadója, a KFKI RMKI több mint fél évszázadon át meghatározó egyénisége.
A relativitáselmélet, a kozmológia és a relativisztikus nehézionfizika nemzetközileg ismert kutatója volt, és egyben a magyar tudományos ismeretterjesztés egyik legszínesebb, legszélesebb látókörű alakja.
Kép: MTA köztestületi lap
Életút
Lukács Béla 1947. április 2-án született Budapesten. Egyetemi tanulmányait 1965 és 1970 között az ELTE Természettudományi Karán végezte, majd 1970-ben doktori ösztöndíjasként került a Központi Fizikai Kutatóintézetbe. Eredetileg csillagásznak készült; ahogy maga mondta, ez nem jelentett gondot, hiszen a fizika és a csillagászat mára szinte átfedik egymást.
Pályájának egészét a KFKI-ban, majd annak jogutódjánál, a Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetben (2012-től Wigner Fizikai Kutatóközpont RMI) töltötte, a hosszabb külföldi tanulmányutakat leszámítva. Egyetemi doktori címét 1973-ban, kandidátusi fokozatát 1980-ban szerezte, 1988-ban lett a fizikai tudomány doktora. Az intézet tudományos tanácsadójaként dolgozott, nyugdíjasként is az Elméleti Fizika Osztály tagja maradt.
Tagja volt az MTA Geonómiai Tudományos Bizottságának, ahol az anyagfejlődési albizottságot elnökölte, valamint az MTA Csillagászati és Űrfizikai Bizottságának.
Tudományos munkássága
Kutatói pályáját az általános relativitáselmélettel kezdte: első, Perjés Zoltánnal közös cikke 1970-ben, a KFKI-ba kerülésének évében jelent meg, és a stacionárius vákuummegoldások, a spin-koefficiens módszer és a twistorelmélet terén Perjés Zoltánnal, Sebestyén Ákossal, majd Ted Newmannal és munkatársaival a hetvenes-nyolcvanas években nemzetközileg jegyzett eredményeket ért el. Innen fordult az Univerzum szerkezete felé. Kozmológiai és korai-világegyetem cikkeinek jelentős részét Paál Györggyel és Diósi Lajossal közösen írta, köztük a galaxis-vöröseltolódások periodicitásáról és a kompaktifikációról szóló, sokat idézett munkákat.
Az 1980-as években a hazai nehézionfizikai iskola egyik alapítója lett. Zimányi Józseffel, Csernai Lászlóval, Biró Tamással és Lévai Péterrel, valamint drezdai partnereivel (H. W. Barz, B. Kämpfer) a relativisztikus és anizotróp hidrodinamika, az entrópiatermelés, a hadrokémiai modell és a kvark-gluon plazma rehadronizációjának leírásán dolgozott. A Kuti Gyulával, Polónyi Jánossal és Szlachányi Kornéllal írt, a kvark-nukleon fázisdiagramról szóló 1980-as cikke ma is a terület alapmunkái közé tartozik. Diósi Lajossal a termodinamikai állapottér riemanni geometriáját és a newtoni kvantumgravitáció gondolatát dolgozta ki, Csörgő Tamással pedig a tűzgömb-hidrodinamika egzakt megoldásait kereste. Későbbi éveiben Lévai Péterrel és Barnaföldi Gergely Gáborral a kompakt csillagok belsejében rejlő extra dimenziókat és a Kaluza–Klein-csillagokat vizsgálta.
Polihisztor alkat volt. Bérczi Szaniszlóval évtizedeken át dolgozott a meteoritok és a kisbolygó-szülőtestek termikus fejlődésén, szerkesztette az MTA Geonómiai Bizottsága anyagfejlődési szimpóziumainak köteteit az ősrobbanástól a biogenezisig; publikált a beszédfelismerés, a színlátás riemanni modellje, az idegsejt-tenyészetek jelanalízise és a rovásírás eredete témájában is. Közel 250 tudományos közleménye közül mintegy 130 folyóiratcikk; legidézettebb munkái (a hadrokémiai entrópiáról, a téridő-geodetikusok minimális bizonytalanságáról, a termodinamikai hosszról és a sűrű hadronanyag állapotegyenletéről) számos hivatkozást kaptak. Diósi Lajossal társszerkesztője volt a World Scientific kiadónál 1994-ben megjelent Stochastic Evolution of Quantum States in Open Systems and in Measurement Processes című kötetnek. Ismeretterjesztő könyvei közül kiemelkedik az 1990-ben az Akadémiai Kiadónál megjelent Utazások térben, időben és téridőben, amely ma is elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.
Az ismeretterjesztő és a tanár
Lukács Béla számára a tudomány megosztása misszió volt. Évtizedeken át tartott előadásokat részecskefizikáról, kozmológiáról, relativitáselméletről és kvantummechanikáról a Kossuth Klubtól a Mindent Tudás Főiskoláján át a vidéki művelődési házakig, és akkor sem jött zavarba, ha szűkebb szakterületén kívüli témáról kellett beszélnie. Országosan ismertté az ATV Friderikusz most! című műsorában való rendszeres szereplése tette; rádiós és televíziós megjelenései, kerekasztal-beszélgetései a tudományos világkép elfogadottságát erősítették.
Tanított és előadott az egyetemi hallgatóknak is; a nagyenergiás fizika, a csillagászat és az elméleti fizika sok hazai kutatója az ő lelkesítő magyarázatainak köszönheti pályaválasztását.
Elismerései
- 1977 – MTA Ifjúsági Díj
- 1980 – MTA KFKI Közművelődési Díj
- 1983 – Novobátzky Károly-díj
- 1995 – MTA Fizikai Díj
- 2008 – Az év ismeretterjesztő tudósa (Tudományos Újságírók Klubja); a díj mellé egy, az Orion csillagképben található csillagot neveztek el róla
- 2014 – A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat), kutatói és ismeretterjesztő munkásságáért
Búcsúzunk
Lukács Béla halálával a magyar fizikus közösség egy eredeti gondolkodót, a KFKI és a HUN-REN Wigner FK egy fél évszázadon át jelen lévő, mindig kérdezni és magyarázni kész kollégát veszített el. Emlékét munkatársai, tanítványai és a magyar tudományos ismeretterjesztés közönsége egyaránt megőrzi.
A Kutatóközpont saját halottjának tekinti. Temetéséről később adunk tájékoztatást.
