Az Európai Űrügynökség Magyarországi Üzleti Inkubátorháza (ESA BIC Hungary), a Gábor Dénes-Díjasok Klubjával és az InnoStudival közösen 2020. január 16-án tartotta meg állófogadással egybekötött évindító eseményét, amelyen a Wigner Fizikai Kutatóközpont is házigazdaként volt jelen.

Az rendezvényen az űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Ferencz Orsolya beszélt arról, hogy a kormány megduplázta az űrkutatási terület támogatását. Elmondta, hogy a források növelésének oka, hogy világszerte felértékelődött a terület fontossága, mivel a globális problémákat nem lehet a világűr használata nélkül megoldani. Arról is beszélt, hogy a Roszkoszmosszal történő együttműködésnek is megvan az oka, mivel „Jelen pillanatban nemzetközi viszonylatban egyedül Oroszország tudja és vállalja űrhajósok felvitelét a Nemzetközi Űrállomásra” – mondta nyitóbeszédében.

„Természetesen ennek az űrhajósnak az elsődleges kutatási feladatait a magyar cégek, a magyar ötletek fogják adni, és nekünk konkrétan az a feladatunk, hogy amikor ő visszajön, ezeket a technológiákat majd széles körben terjesszük, hogy más ipari szektorban is hasznosításra kerüljenek.” – mondta Tandi Zsuzsanna, az Európai Űrügynökség Üzleti Inkubátorházának vezetője.

Tandi Zsuzsanna

Tandi Zsuzsanna az ESA BIC Hungary vezetője

Tandi Zsuzsanna azt is elmondta, hogy az űrben minden tökéletesnek kell lennie, ez pedig rendkívül pozitívan hat az innovációra. A rengeteg fejlesztés pedig idővel leszivárog a hétköznapi életbe, például egy egyszerű okosóra is egykori űrtechnológiát használ. Az űrutazással a magyar vállalatoknak nagyobb lehetőségük van bekapcsolódni ebbe a világszintű technológiaáramlásba.

Szabó István a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Tudományos és nemzetközi elnökhelyettese kiemelte, hogy az űrtechnológiák fejlesztését és földi hasznosítását kiemelten fontosnak tartja és elégedettségét fejezte ki az Európai Űrügynökség Magyarországi Technológia Transzfer Irodájának (ESA NTTI) és Üzleti Inkubátorházának (ESA BIC) teljesítményével kapcsolatban.

Dr. Lévai Péter József a Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatója beszédében kifejtette, hogy az ESA NTTI és BIC Magyarországon sikeresen működik és támogatja a szervezet további működését. Beszédében ő is kiemelte, hogy az űrtechnológiák földre hozatala és az itt történő hasznosításuk rendkívül fontos, hiszen így olyan lehetőségek születnek a földi élet jobbátételére, amelyeket most még el sem tudunk képzelni. A támogatott technológia transzfer és startup projektek pedig ezen lehetőségek kiaknázásának szerves és feltétlen részei.

Lévai Péter

Lévai Péter, a Wigner FK főigazgatója

Dr. Darvas Ferenc vegyészmérnök, kutató, feltaláló, kandidátus és klubelnök beszédében bemutatta a mára már több, mint 230 tagot számláló Gábor Dénes-díjasok Klubját. Elmondta, hogy a klub vezetősége gyakran szervez előadásokat a klub tagjai, illetve az érdeklődők számára. Elmondta továbbá, hogy a klub számára jelentős, hogy tevékenységük kiterjedjen a magyar társadalom gyenge pontjainak erősítésére is.

Az eseményen részt vett Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós is, aki szerint utóda 3-6 hónapig kutathat majd a Nemzetközi Űrállomáson, ehhez viszont az kell, hogy időtálló tudományos programot dolgozzanak ki a számára – csakúgy, ahogy az az ő esetében történt.

Farkas Bertalan

Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós

Szöveg és képek: ESA BIC Hungary