Idén is csatlakozott a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont az országos Lányok Napja rendezvényhez, amelynek célja, hogy közelebb hozza a középiskolás lányokat a tudományos és műszaki (STEM) pályákhoz. A rendezvényünkre közel 50 érdeklődő fiatal látogatott el.

A napot Kamarás Katalin kutatóprofesszor, az MTA rendes tagja nyitotta meg:
"A jó kutató kíváncsi és szeret beszélgetni – ebben a nők különösen jók. Nem is értem, miért nincs több nő a kutatók között!"
A program elején a diákok egy kerekasztal-beszélgetésen vettek részt, ahol kutatónőkkel találkozhattak, és bátran feltehették kérdéseiket. A beszélgetés során a kutatók meséltek saját útjukról – hogyan lettek kutatók –, és őszintén beszéltek arról is, hogyan lehet összeegyeztetni a kutatói munkát a családi élettel, szó esett a pálya anyagi megbecsüléséről is, így a résztvevők átfogó képet kaphattak a tudományos élet kihívásairól és szépségeiről.

A beszélgetések után egy kis szünet következett: közös fotó, finom falatok és meglepetés-ajándékcsomag várt mindenkit.
Ezután laborokba látogattak a vendégek, ahol négy különböző kutatási terület munkájába pillanthattak be testközelből. A leglelkesebbek már a rendezvény napján felvették a kapcsolatot kutatóinkkal – hosszabb távú együttműködés reményében!
A visszajelzések alapján elmondhatjuk: tartalmas, sikeres és kifejezetten motiváló napot zártunk.
Köszönjük minden kollégának a részvételt, a diákokat pedig szeretettel várjuk a jövőben is programjainkra – a tudomány kapuja mindig nyitva áll!

