Dátum

Domokos Péter fizikus, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája, a hazai kvantumoptika terén iskolateremtő kutatásai, a kvantumtechnológia számos területén elért, jelentős nemzetközi visszhangot kiváltó eredményei, valamint a nemzetközi és a hazai tudományos életben egyaránt aktív közéleti tevékenysége elismeréseként.

domokos

Ezúton is szívből gratulálunk!

Domokos Péter rövid életrajza:
DOMOKOS PÉTER fizikus, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 1970. március 1-én született Budapesten.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1994-ben fizikus diplomát szerzett, majd 1994–1995 között a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem hallgatója, ahol DEA fokozatot (Diplôme d'études approfondies, az egyetemi doktori fokozatnak megfelelő francia tudományos fokozatot) szerzett. 1995–1998 között a Laboratoire Kastler Brossel de l’Ecole Normale Supérieure kutatója, ahol PhD fokozatot szerzett. A doktori fokozat megszerzése után, 1998–2000 között az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Intézetének (SZFI) munkatársaként kutatott. 2000-ben posztdoktori ösztöndíjjal, később 2001-től Marie Curie-ösztöndíjjal az Innsbrucki Egyetem Elméleti Fizika Intézetében folytatta kutatási tevékenységét. 2003-tól ismét az SZFI tudományos munkatársa. 2007-ben védte meg akadémiai nagydoktori dolgozatát. 2011-ben az MTA Lendület ösztöndíjjal kutatócsoportot alapított kvantumoptika és statisztikus fizika témában. 
2013-ban az Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 2019-ben az MTA rendes tagjává választotta. 2017–2021-ig a Wigner Fizikai Kutatóközpont vezetésével a magyar kvantumtechnológiai kutatásokat végzőket összefogó konzorcium, az NKFIH által támogatott HunQuTech kvantumtechnológiai projekt vezetője. 2019-2024 között a Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtestfizikai és Optikai Intézetének igazgatója, párhuzamosan a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium fő koordinátora.
2024 október 1-től tölti be a Kutatási Kiválósági Tanács (KKT) elnöki tisztségét, egyúttal a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) társelnöke.

Széchenyi-díj


Kutatási területe az atomok és molekulák lézeres hűtése és csapdázása, kvantumelektrodinamika rezonátorban, kvantumgázok, optikai mikrostruktúrák.
Munkásságának nemzetközi elismertségét a mintegy 90 tudományos közleményére született több mint 3500 hivatkozás jelzi.

Díjai: Akadémiai Ifjúsági Díj (1996), A Közép-európai Tehetségkutató Alapítvány Akadémiai Talentum díja (2003), MTA Lendület-ösztöndíj (2011-2016), Széchenyi-díj (2025).