A Wigner Fizikai Kutatóközpont idén is több programhoz csatlakozik a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozatban. Az alábbi oldalon összegyűjtöttük azokat a programokat, amelyekben kollégáink előadóként, vagy szervezőként vesznek részt.

 

November 8., 14.00-16.50: 10 éves lett a Higgs-bozon

Helyszín: MTA Díszterem

Szervező: MTA Fizikai Tudományok Osztály Részecskefizikai Tudományos Bizottsága

A Nagy Hadronütköztető ATLAS és CMS kísérletei 2012. július 4-én jelentették be a régóta keresett Higgs-bozon, a részecskefizika standard modelljének végső bizonyítékát adó különleges részecske felfedezését. Ennek korszakalkotó jelentőségét jól szemlélteti, hogy 2013-ban az elmélet megalkotóinak ítélték a fizikai Nobel-díjat. Az elmúlt 10 év során mind a kísérleti, mind az elméleti kutatások jelentős lépéseket tettek a Higgs-bozon tanulmányozásán keresztül a mikrovilág pontosabb megértése felé. Hol tartunk ma, és merre visz az utunk a természet megismerésében a ma elérhető legkisebb méret és legnagyobb energiasűrűség skáláin?

  • 14.00–14.05: Megnyitó - Horváth Dezső, a fizikai tudomány doktora, kutató professor emeritus (Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske- és Magfizikai Intézet Nagyenergiás Fizikai Osztály)
  • 14.05–14.30: Az ötlettől a felfedezésig - Trócsányi Zoltán, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár (ELTE)
  • 14.30–15.55: Mit sikerült 10 év alatt kideríteni az új bozonról? - Veres Gábor, az MTA doktora, egyetemi tanár (ELTE)
  • 15.55–15.20: A standard modell napjainkban - Kardos Ádám PhD, adjunktus (DE)
  • 15.20–15.35: Szünet
  • 16.25–16.50: Jelek az SM-en túlról? - Pásztor Gabriella PhD, adjunktus (ELTE)
  • 15.35–16.00: Új módszerek az elméleti fizikában - Somogyi Gábor PhD, tudományos főmunkatárs (Wigner Fizikai Kutatóközpont)
  • 16.00–16.25: Higgs-fizika a jövő gyorsítóin - Siklér Ferenc, az MTA levelező tagja, kutatóprofesszor (Wigner Fizikai Kutatóközpont)

Bővebb információk: mta.hu

 

November 8., 18.00-19.00 - Kvantumszámítógépek - mítosz és valóság - ismeretterjesztő előadás

Helyszín: MTA Díszterem

Szervező: MTA Titkárság Kommunikációs Főosztály

Előadó: Zimborás Zoltán (Wigner FK)

Az utóbbi években szinte naponta találkozunk olyan hírekkel, hogy a hamarosan megépítendő kvantumszámítógépek új korszakot nyitnak, alapjaiban forgatják fel az informatikát, és mindent megváltoztatnak. Az előadás során ezeknek az állításoknak járunk utána. Először megismerjük azokat az alapvető kvantumfizikai elveket, amelyek elvezettek a kvantumszámítógép ötletéig. Ezután áttekintjük, hogy egy esetlegesen működő kvantumszámítógép milyen feladatokban és mennyire múlja felül a klasszikus számítógépeket. Az előadás második felében pedig kiderül, mit lehet tudni a különböző egyetemek, kutatóintézetek és multinacionális cégek kvantumszámítógép-fejlesztéseiről.

Bővebb információk: mta.hu

 

November 14., 10.00-13.05 - Magyar részvétel a Naprendszer űrszondás kutatásában – Szegő Károly emlékülés

Helyszín: MTA Díszterem

Szervező: Eötvös Loránd Kutatóhálózat, MTA Fizikai Tudományok Osztálya, Wigner FK

Szegő Károly a magyar űrkutatás ikonikus alakja, a bolygóközi űrkutató közösség nemzetközileg elismert tagja volt. Az előadás-sorozat neki állít emléket, feltárja a magyar kutatók szerepét a Naprendszert felderítő űrmissziókban, egy-egy előadásban mutatva be azokat az izgalmas kutatási területeket és eredményeket, amelyekhez Szegő Károly is tevékenyen hozzájárult, és amelyek lényegében felölelik a Naprendszer űrszondás kutatásának teljes spektrumát.

  • 10.00–10.05: Megnyitó  - Lévai Péter, az MTA rendes tagja, a Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatója
  • 10.05–10.30: A belső helioszféra kutatása - Opitz Andrea PhD, tudományos főmunkatárs (Wigner Fizikai Kutatóközpont RMI Űrfizikai és Űrtechnológiai Osztály)
  • 10.30–10.55: A Szaturnusz és plazmakörnyezetének vizsgálata – részvétel a Cassini–Huygens űrmisszióban - Bebesi Zsófia PhD, tudományos főmunkatárs (Wigner Fizikai Kutatóközpont RMI Űrfizikai és Űrtechnológiai Osztály)
  • 10.55–11.40: Az üstököskutatás múltja, jelene és jövője - Kereszturi Ákos PhD, tudományos főmunkatárs (Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézet); Németh Zoltán PhD, tudományos főmunkatárs (Wigner Fizikai Kutatóközpont RMI Űrfizikai és Űrtechnológiai Osztály); Tátrallyay Mariella kandidátus, ny. tudományos főmunkatárs (Wigner Fizikai Kutatóközpont RMI Űrfizikai és Űrtechnológiai Osztály)
  • 11.40–11.50: Szünet
  • 11.50–12.15: Mit tudtunk meg az üstökösmagokról az eddigi helyszíni (in situ) űrmissziókból? - Tóth Imre, az MTA doktora, tudományos tanácsadó (Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézet)
  • 12.15–12.40: Kémia a jeges égitestek ionokkal bombázott felületén és az ezt modellező kísérletekben - Sulik Béla, az MTA doktora, tudományos tanácsadó (Atommagkutató Intézet Atom- és Molekulafizikai Laboratórium)
  • 12.40–13.05: Amikor a holdak a magnetoszférán belül mozognak: milyen hatások érik a Jupiter jeges holdjait? - Juhász Zoltán PhD, tudományos főmunkatárs (Atommagkutató Intézet Atom- és Molekulafizikai Laboratórium)

Bővebb információk: mta.hu

 

November 19. 14.00-18.00: 10 éves lett a Higgs-bozon! Mit mesél a tinédzser részecske a mikrovilágról?

Helyszín: ELTE TTK Északi tömb

Szervező: ELTE TTK Fizikai Intézet, Atomfizikai Tanszék

A CERN Nagy Hadronütköztetőjének kutatói 10 éve, 2012-ben fedezték fel a régóta keresett Higgs-bozont, a részecskefizika standard modelljének utolsó és kulcsfontosságú elemét. Az eredmény új korszakot hozott a részecskefizikában, nem csoda, hogy 2013-ban az elmélet alkotóinak ítélték a fizikai Nobel-díjat. Az elmúlt 10 év során a kutatások jelentős lépéseket tettek a különleges új részecske tanulmányozásán keresztül a mikrovilág pontosabb megismerése felé. Ismeretterjesztő programunk előadásokon és interaktív foglalkozásokon nyújt betekintést erre az izgalmas területre.

Program: Előadások, bemutatók, beszélgetések, kiállítás (az ATOMKI, a Debreceni Egyetem, az ELTE és a Wigner FK kutatóinak társaságában)

Bővebb információk: mta.hu

 

November 24. 15.00 Kutatási adatok Magyarországon - hozzáférés, gondozás, megosztás – AZ ELKH Adatrepozitórium Projekt bemutatkozása

Helyszín: SZTAKI 1111, Kende u. 13-17, Nagy Tanácsterem

Szervező: ELKH ARP Projekt

A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében az ELKH ARP Projekt munkatársai kutatási adatokról és adatarchiválási gyakorlatokról beszélnek.Szó lesz az open science-ről, a digitális objektumokról a kutatás területén, adatok archiválásáról és kutatói igényekről. 

A rendezvény során többek között Kacsuk Péter (SZTAKI) a repozitóriumhasználatban rejlő lehetőségekről, nemzetközi tudományos infrastruktúrákról, FAIR adatkezelésről beszél, Szilágyi Edit (Wigner Fizikai Kutatóközpont) a kutatási adatokról, adatvesztésről és adathordozókról számol be, Meiszterics Enikő (Társadalomtudományi Kutatóközpont) a felhasználók, azaz a különböző tudományterületeken tevékenykedő kutatók adatkezelési gyakorlatait és igényeit foglalja össze az előzetes felmérések alapján, Kovács Lászlótól (SZTAKI) pedig megtudhatjuk, mi fán terem a fair digital object.

Bővebb információk: science-research-data.hu

 

November 30. 10.00-13.00: Szerkezeti kémia és biológia (megemlékezés Náray-Szabó István és Kálmán Alajos akadémikusokról)

Helyszín: MTA Díszterem

Szervező: MTA Kémiai Tudományok Osztálya

Náray-Szabó István ötven, tanítványa, Kálmán Alajos, öt éve hunyt el. Magyarországon az előbbi alapozta meg, az utóbbi pedig széles körben alkalmazta a röntgendiffrakciós módszert, azt az eljárást, amely mára meghatározó szerepet játszik különféle molekuláris szerkezetek felderítésében. Az előadóülés előadói áttekintést adnak e szakterületről, különös tekintettel a hazai eredmények bemutatására.

  • 10.00: Náray-Szabó István - Náray-Szabó Gábor akadémikus
  • 10.15: Kálmán Alajos, a reneszánsz ember - Sohár Pál akadémikus
  • 10.30: Szerkezeti kémia/biológia: Eszközök és gondolatok - Hargittai István akadémikus
  • 10.55: Túl a szerkezeti kémia standard modelljén - Császár Attila akadémikus
  • 11.20: Szén nanocső alapú hibrid rendszerek szerkezetvizsgálata - Kamarás Katalin (Wigner FK) akadémikus
  • 11.45: A kémiai krisztallográfiától a szerkezeti biológiáig - Fülöp Vilmos
  • 12.15: Szerkezetalapú gyógyszertervezés: a kiindulópontoktól a gyógyszerjelöltekig - Keserű György Miklós akadémikus
  • 12.40: Egy arc két orcája: fehérjeszerkezet és belső dinamika - Perczel András akadémikus

Bővebb információk: mta.hu