A Kutatóközpont innovációs tevékenysége magába foglalja új ipari kapcsolatok létesítését olyan vállalatokkal, amelyek tevékenysége összekapcsolható a Kutatóközpontban folyó kutatások és fejlesztések által létrehozott új eredményekkel és egyúttal beleillik a Wigner FK vezetése által kijelölt stratégiai irányokkal. Ez az innovációs filozófia megalapozza közös, piacorientált kutatás-fejlesztési projektek sikeres megvalósítását. Eközben gondoskodunk a kutatók által létrehozott kutatási eredmények védelméről is, követve a Szellemi Tulajdonkezelési Szabályzat előírásait. Törekszünk a többi kutatóintézettel, az egyetemekkel, vállalkozásokkal és technológia transzfer szervezetekkel való együttműködésre, közös kutatási és fejlesztési programokban történő együttes részvételre. Sok olyan közös pályázat beadására került már sor, ahol fontos szerepet játszott az innovációs tevékenység.

Számos csatornát használtunk arra, hogy láthatóbbá tegyük a kutatóközpont K+F területeken meglévő hozzáértését, felkészültségét, valamint ismertessük az igény bevehető szolgáltatásait. Annak érdekében, hogy hatékonyabbá tegyük az új környezetben képességeink kihasználhatóságát, együttműködést ajánlottunk fel vállalkozásoknak, és egyéb szervezeteknek, láthatóbbá téve az alvállalkozási, a kutatás-fejlesztési infrastrukturális kompetenciánkat is. Tevékenységünk és kapcsolataink bővülése és további lehetőségek elérése érdekében új, vidéki telephelyeket is kialakítottunk Magyarország különböző régióiban (Piszkéstető, Pécs, Miskolc, Nagycenk, Székesfehérvár, Zalaegerszeg). Az utóbbi években, közel 40 beadott Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program, Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program és TéT pályázataink, továbbá a közel 30 alvállalkozói együttműködési szerződésünk ipari vállalatokkal kedvező irányú fejlődést indított el a kutatócsoportjaink számára.

A Szellemi Tulajdonkezelési Szabályzat előírásának megfelelően Szellemi Alkotás bejelentést vizsgáló Bizottságot hoztunk létre, amely rendszeresen ülésezik, és megvitatja a Szellemi alkotások bejelentéseit, azok iparjogvédelmi vagy más védelmi formáját, jövőbeli felhasználhatóságát és kereskedelmesíthetőségét, üzleti partner bevonásának lehetőségét stb. Különböző témakörökben készültek már Szellemi alkotás bejelentések, többek között orvosi eszköz és eljárásfejlesztés, szenzorok, anyagtudományi újítások, környezetvédelmi eljárások

Stratégiai együttműködési megállapodások keretében igyekszünk tovább bővíteni a közös kutatás-fejlesztési és hasznosítási lehetőségeinket. Ennek keretében több intézettel és vállalkozással előkészítettünk szerződéseket és kapcsolódó projekteket.

Erőfeszítéseket tettünk a Technológia Transzfer Iroda tevékenységének további bővítése és szakmai tapasztalatainak elmélyítése irányába. Ennek érdekében kollégáink együttműködési tárgyalásokon és szakmai továbbképző látogatásokon vettek részt hasonló tevékenységet folytató intézményeknél, pl. CERN KTN (Svájc), ESA (European Space Agency) TTO (Hollandia), University of Cambridge/ Oxford és az Imperial College (Anglia), valamint a Joint Research Centre European Commission által szervezett nyári egyetemen (Summer school on IP Commercialization and Technology Transfer – több helyszínen). 2016 végén megalapítottuk az ESA magyarországi Technológia Transzfer Irodáját.

Az Intézet aktív tagja a CERN által támogatott HepTech – Leading HEP technologies for industry Technology Transzfer – csoportnak is. Tagjai vagyunk a 15 országot és 42 partner intézményt magába foglaló H2020 ARIES (Accelerator Research and Innovation for European Science and Society) projekt „Promoting innovation” munkacsomagjának.

 

Kapcsolat:

 

Tandi Zsuzsanna

E-mail: tandi.zsuzsanna@wigner.hu

Telefon: +36309555869  +3613922222  2513;