A díjról
A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont jogelődje, a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet 2011 tavaszán alapította a Zimányi-medált azzal a céllal, hogy emléket állítson az RMKI volt emeritus professzorának, az MTA rendes tagjának, a nagyenergiás elméleti magfizika és a kvark-gluon plazma nemzetközi hírű kutatójának, Zimányi Józsefnek. Az alapítók célja a professzor tudományos hatásának és hagyatékának megőrzése, valamint személyét példaként állítsa a fiatal fizikus nemzedékek elé. Az érem odaítélésével egy-egy alkalommal olyan 40 évnél fiatalabb elméleti fizikus kitüntetésére kerül sor, aki jelentős nemzetközi visszhangot és elismerést kiváltó eredményeket ért el az elméleti nagyenergiás magfizikában. A Medál odaítéléséről egy nemzetközi bizottság dönt, amelyet Gyulassy Miklós, a Columbia Egyetem (New York) professzora, az MTA külső tagja, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója vezet.
Az éremmel együtt a díjazottnak egy, a Zimányi József Fizikus Alapítvány által adományozott pénzdíj is átadásra került. A „Zimányi Medal on Nuclear Theory” érmet Varga Imre szobrászművész készítette.
Eddigi díjazottak
2022 - Sören Schlichting (Uni Bielefeld)
2019 - Eero Aleksi, Kurkela (CERN)
2018 - Petersen, Hannah (Frankfurt Institute for Advanced Studies)
2017 - Björn, Schenke (Brookhaven National Laboratory)
A nagyenergiás reakciókból kirepülő új hadronok szögkorrelációi számításában elért előrevivő és újszerű eredményeiért.
2015 - Sasaki, Chihiro (University of Wroclaw, Poland)
Kiemelkedő és eredeti hozzájárulásáért a királis dinamika valamint a forró és sűrű, erősen kölcsönható anyag megértéséhez, amit nagyenergiás nukleonokat ütköztető kísérletekben tanulmányoznak.
2014 - Lappi, Tuomas (University of Jyväskylä, Finland)
A nagyenergiájú A+A reakciók színes, üvegszerű kollektív állapot (color glass condensate) és Glasma modelljének kidolgozásában elért úttörő eredményeiért. Ezek a fontos modellek jelenleg számos viszkózus hidrodinamikai számításnak, valamint a jet-elnyomás miatti átlátszatlanság számításának elméleti alapját jelentik.
2012 - Petreczky Péter (Brookhaven National Laboratory)
A rács-QCD vizsgálati módszerének továbbfejlesztéséért és az erősen kölcsönható anyag állapotegyenletének elemzése során elért kiemelkedő eredményeiért.
2011 - Hirano, Tetsufumi (Sophia University Tokyo)
A nehézion fenomenológia, a relativisztikus hidrodinamika alkalmazása és a kezdeti feltételek leírása területén elért nemzetközileg is elismert eredményeiért.