Komputációs Tudományok Osztálya

Department of Computational Sciences
Osztályvezető
Négyessy László

A Komputációs Tudományok Osztáya (KTO) egy kis, interdiszciplináris csoport, melynek tagjai a következő tudományterületeken aktívak: komputációs idegtudomány, kognitív idegtudomány, neuro-rehabilitáció, komputációs társadalomtudomány, matematika és elméleti fizika.

Ez a csoport a fejlett számítástechnikai megoldásokat használó kutatási módszerek megújuló tudástára. Küldetése kettős: egyrészt támogatja és kiegészíti az intézményben folyamatban lévő kutatási projekteket, másrészt a szélesebb értelemben vett magyar kutatói szféra számára módszertani fókuszpontként szolgál, segítséget nyújtva számukra hogy fenntarthassák elért pozícióikat az élvonalban, illetve felzárkózhassanak és szinkronban lehessenek a számítógépes támogatású kutatási terület változásaival. 
 

Kutatásaink az idegrendszer működésének megértésére összpontosítanak, közelebbről az agy által végzett komputációk feltárását tűztük ki célul. Ennek két megközelítését is használjuk kutatásainkban. Egyrészt magas szintű komputációs modellekkel igyekszünk megérteni azt, hogy az emberek miképpen reprezentálják a külvilág elemeit az érzékelés és tanulás során...
Az Elméleti Idegtudomány és Komplex Rendszerek kutatócsoportnak alapvető küldetése, hogy a matematika eszközeivel segítse és közelebb hozza a komplex rendszerek megismerését és megértését, elsősorban az idegrendszer működésére koncentrálva...
A Neurorehabilitáció és Mozgásszabályozás kutatócsoport fókuszában az emberi mozgásminták vizsgálata áll, a mozgással kapcsolatos szabályozási kérdések megválaszolása és az eredmények alkalmazása mozgáskorlátozott személyek mozgás rehabilitációja során. A mozgás-szabályozás egy olyan interdiszciplináris terület, amely fizikusok, mérnökök, matematikusok, human kineziológusok és orvosok együttműködésén alapul. A mozgás-szabályozási kutatások alkalmazási területe az orvosi rehabilitáció, a sporttudomány és a rehabilitációs robotika. 
A laboratórium célja a Wigner Fizikai Kutatóközponton belül egy olyan főosztályokon és kutatócsoportokon átívelő laboratórium üzemeltetése amely naprakész hardvereket biztosít az intézetben GPGPU programozással foglalkozó kutatóknak, továbbá olyan szakmai hátteret biztosít, amely felgyorsítja a kutatómunkát, illetve lehetőséget biztosít a technológiában kevésbé jártas kutatóknak is a masszívan párhuzamosítható problémáik megoldására.
A Kvantumszámítás és informatika kutatócsoport a kvantumtechnológia legradikálisabb területével, a kvantumszámítógépekkel és azok lehetséges alkalmazhatóságával foglalkozik.